(1907, Nagykálló – 1944-45, Ohrruf, Németország)

1928-tól változtatta Ungár nevét Ámosra, a külsőségeket és formalitásokat elvető, a szegényeket pártoló Ámosz próféta nyomán.
1929-35-ben a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában, 1934-ben ugyanitt Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. Ebben a korszakában időtlen, szűk térbe helyezett, álomszerű, ugyanakkor egyetemes szimbolikus tartalmakkal felruházott figurákat festett.
1936-ban tagjává választotta a Képzőművészek Új Társasága (KUT).
1937-es párizsi útja során találkozott Marc Chagall-lal és ismerte meg a szürrealizmus művészeti kifejezésmódját. Ebben az évben Ámos is bekapcsolódott a Haluskai tanyán nyaranta összegyűlő művészcsoport munkájába.
1940-től 1944-ig szinte végig munkaszolgálatos volt, előbb a Délvidéken, majd a keleti fronton. Az egyre veszélyesebb idők átformálták festészetét: színvilága egyre sötétebb és erőteljesebb, a kékek és vörösek váltak uralkodóvá. Figurái és az őket körülvevő tárgyak új képzettársításokat tesznek lehetővé. A kardos és síróangyalok, a szögesdróttal körbehálózott fák és emberi alakok, a kakas, a létra, a lámpa és a tűz egy szörnyű kor szürreális metaforái, melyek között a hajdani idill képei, a zene, a szerelem, a város ihlette motívumok is csak elemeikre töredezve, az erőszak színeibe öltözve jelenhettek meg.
1944 őszén adta át feleségének szolnoki vázlatkönyvét, melynek rajzait az alföldi városban, a munkatáborban rajzolta. A könyvben szereplő 44 mű a kor megrázó dokumentuma. A szolnoki vázlatkönyvet gyakran párhuzamba állítják Radnóti Miklós Bori noteszével –, mint ahogy a két méltatlanul és fiatalon meggyilkolt művész gondolkodásában, tragikus sorsában is sok hasonlóság fedezhető fel.
Az 1984-ben Szentendrén megnyitott múzeuma 2007-ben, Ámos születésének 100. évfordulója alkalmából teljesen megújult.