(Galánta, 1903 – Szentendre, 1989)
Pirk János művészi pályája 1919-1989-ig hetven évet ívelt át.
Korán árvaságra jutott, nagyszüleinél szigorú paraszti környezetbe került, ahol gyerekkorától részt kellett vennie a földműves munkában. Az ekkor szerzett élmények egész életét végigkísérték.
Kora gyermekkorától kezdve szívesen rajzolt. Művészeti tanulmányait 1921-ben Nagybányán kezdte, itt mestere Thorma János volt.
1924-től a Képzőművészeti Főiskolán Réti Istvánhoz járt, de tanulmányait csak kilenc év után, 1933-ban tudta befejezni, mert haza kellett járjon, hogy segítsen nagyszülei gazdaságában.
1930-ban elnyerte a Székesfőváros festészeti díját, az ezzel kapott pénzből párizsi tanulmányútra indult. Franciaországban a nagy realisták, Courbet, Daumier, de különösen Millet festészete hatott rá.
1933-ban és 1936-37-ben hosszabb időt töltött Rómában, ösztöndíjakkal.
1944-ben végleg elhagyta szeretett Nagybányáját, ahová eddig minden évben hűségesen eljárt, és feleségével, Remsey Ágnes grafikus- iparművésszel Szentendrére költöztek.
1969-ben műteremlakást kapott az akkor megnyílt Új Művésztelepen, s ez meghozta számára az alkotás nyugalmát.
Életművét végigkíséri a gyermek- és ifjúkori kori paraszti környezetben látott, de itt végzett munkája miatt az „anyafölddel szakrális kapcsolatban álló” ember személyesen is megélt élményvilága, mely alig néhány témacsoportot ölel fel, a magvetést, a kaszakalapálást, a learatott búzakereszteket, a tengerihántást. „A kenyérré magasztosult föld, az emberré magasztosult kenyér, és a káprázattá magasztosult ember az ő művészetének alapértéke”- írta róla Remsey Ágnes férje tömör líraisággal megfogalmazott pályaképében. A valójában emberi terheket viselő Húzó ló éppúgy, mint hétköznapi virágokról (napraforgók, pipacsok) készült „portrék” mind szimbolikus értelmet, boldogságot, elvágyódást vagy drámát hordoznak.
Talán egyetlen festő sem készített Szentendrén annyi önarcképet, mint Pirk János. Finom humorával a mindig nehéz körülmények között élő művész ezt azzal magyarázta, hogy önmaga a „legolcsóbb modell”. Ezek a festmények rajzok, rézkarcok nem csupán egy küzdelmes élet szinte évről évre végigkövethető dokumentumai, de egyúttal a csak a művészet iránt alázatos, másban soha meg nem alkuvó művész egyetemes értékű önvallomásai is.