(Kiskunfélegyháza, 1913 – Budapest, 1989)
1931-ben az Iparművészeti Főiskolán kezdte meg művészeti tanulmányait, majd a következő évben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, Szőnyi István osztályába, de innen baloldali politikai tevékenysége miatt kizárták. Ezután magániskolában képezte magát.
1934-ben csatlakozott a Szocialista Képzőművészek Csoportjához, majd annak jogutódjához, a Szocialista Képzőművészek Társaságához.
1937-ben Bálint Endre hívására érkezett Szentendrére, ahol a Vajda Lajos és Korniss Dezső köré csoportosuló fiatalok között ő is a Haluskai tanyán dolgozott.
1945-től 1948-ig az Európai Iskola tagja volt.
A II. világháború után második férjével, Vas István költővel telket vásároltak Szentendrén, s minden évben az itt épül kis házban és műteremben töltötték a nyarakat, a helyi köz- és művészeti élet aktív szereplőjeként.
Bevallottan a szürrealizmus képi világához kapcsolható, Vajda Lajos által 30-as években kidolgozott alkotómódszert folytatva alakította ki egyéni alkotói stílusát. Képein antropomorf – emberi érzelmeket hordozó – növények és állatok jelennek meg, a szentendrei ásatásokon látott és lerajzolt csontvázak holtukban is ölelkeznek, útszéli Krisztusokról készült sorozatain is az isteni mellett a hétköznapi emberek szenvedésit érezzük.
Az 1950-es években szépirodalmi művekhez készített illusztrációkat. Életművét a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta.