Tárlatszervezés

– Így készülünk a tárlatokra

A Szentendrei Lakástárlatok előkészületei már hetekkel az esemény előtt megkezdődnek. Mi, az Alapítvány munkatársai, felkeressük otthonukban a házigazdákat és velük közösen kiválasztjuk a bemutatásra kerülő szentendrei művészeket, fölmérjük a lakást, tervet készítünk az eseményről. Lefotózzuk a helyszínt, hogy ki tudjuk számítani, hány műalkotást lehet majd a zsúfoltság érzete nélkül a Lakástárlat napján elhelyezni. Fontos, hogy a lakás nem alakulhat át galériává, ahol egymást érik a festmények, szobrok, mert a privát tér intim hangulatának a Lakástárlat alatt is meg kell maradnia. Az előkészületek lényeges szakmai momentuma, hogy műtermeikben fölkeressük a három kiállító művészt, velük közösen kiválsztjuk a bemutatásra kerülő alkotásokat. Ezt követi egy alapos megbeszélés azzal a szakértővel (művészettörténész, muzeológus, kurátor, galerista), akit felkértünk a kiállított művek bemutatására. Az esemény reggelén a művészeknél megkezdjük a műtárgyak hozzáértő elszállítását, a szállításban partnerünk és szponzorunk a SmartFM ingatlanüzemeltető cég. A Lakástárlatok délután 4 órakor nyílnak, az idő rövidsége feszes tempót diktál az átlag 40-60 műtárgy elhelyezésére, de mindig szakítunk időt arra, hogy az érdemi munkát megelőzően egy jóízűt kávézzunk a háziakkal. Ezt követően az előzetes tervek alapján megkezdődik a műtárgyak installálása. Miután az utolsó kép és szobor is a helyére került, mindenki hazasiet, egy utolsó simítás a sminken, majd újra gyülekező a házigazdáknál, hogy a Szentendrei Lakástárlatra érkező vendégeket a háziakkal együtt fogadhassuk.

Related Posts