Jávor Piroska

festőművész (Budapest, 1944. február 10.–)
„Keresd, művész, a magányt, hogy művet foganj s befejezz; de hogy élvezd alkotásod, ahhoz társakat keress!” – Goethe
Anyám az első világháborúban, én a másodikban születtem. Ez mostanában gyakran jut eszembe, mikor- aggódva testi épségükért- unokáimra szólok, és azt a választ kapom tőlük: „Piri, te olyan ijedős vagy!” Igen, ebben lehet valami igazság, amit én a duplán háborús gyerekkorra vezetek vissza.
Sajnos nem tudok biciklizni, pedig ifjúkoromat (3-18-ig) egy alföldi városban, Cegléden töltöttem, ahol abban az időben mindenki – öreg, fiatal, nő, férfi – kerékpáron közlekedett. Úszni sem tudok igazán, csak olyan mély, illetve sekély vízben, ahol tudom, hogy leér a lábam. Főzni sem tudok, de ennek nem a háború az oka, hanem az, hogy nem is akarok. Most már biztos, hogy a bicikli, az úszás és a főzés kimarad az életemből. Ezeket, és minden más dolgot, amire ember vágyhat, én a festésben éltem meg. Ott még repülni, hegycsúcsot megmászni, muzsikálni is tudok, ha úgy tartja kedvem.
„Boldog ember, aki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát”- írja Sütő András. Egyetértek! 1962-ben érettségiztem a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel. Iskolás éveimben (1950-62) gyakran hallottam a szüleimtől: a tudás az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőled. A Képzőművészeti Főiskolára harmadszorra vettek fel. Két évig Budapesten, a Villért vállalatnál dolgoztam, ahová segédmunkásnak vettek fel, de hamarosan az adminisztrátorságig vittem. 1964-69-ig tanultam a főiskola festő szakán. Szentiványi Lajos és Barcsay Jenő voltak a mestereim. 1966-ban házasságot kötöttem Asszonyi Tamás szobrászművésszel. 1969-ben felépült Szentendrén az új művésztelep, ahol műtermes lakást kaptunk, azóta itt élünk és dolgozunk. Született két lányunk: 1972-ben Zsófia, 1977-ben Flóra. Most már négy unokánk is van: Réka 10, Janka 8, Pongrác 6, Emi 3. Remélem ők is megtalálják majd munkájukban a mostani játékaik hangulatát.(forrás:)

1969: Magyar Képzőművészeti Főiskola

Mesterei: Szentiványi Lajos, Barcsay Jenő 

Egyéni kiállítások
1969 • Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest
1971 • Kossuth Lajos Múzeum, Cegléd
1971 • Madách Színház
1972 • Savoyai-kastély, Ráckeve
1975 • Stúdió Galéria, Budapest
1975 • Bányász Művelődési Ház, Pécs
1975 • Ifjúsági Ház, Zalaegerszeg
1977 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1978 • Csontváry Terem, Pécs
1978 • Pécsi Galéria, Pécs
1979 • Mini Galéria, Miskolc
1979 • Megyei Könyvtár, Eger
1979 • Lakótelepi Klub, Szentendre
1980 • Kápolnatárlat, Boglárlelle
1980 • Horváth E. Galéria, Balassagyarmat
1980 • Helikon Galéria, Budapest
1981 • Művelődési Ház, Nowa Huta (PL)
1981 • Művelődési Ház, Mohács
1982 • Művelődési Központ, Veszprém
1982 • Művésztelepi Galéria, Szentendre
1983 • Magyar Kultúra Háza, Berlin
1983 • Galerie Hamburg-Münchener
1983 • Műhely Galéria, Szentendre
1984 • Atelier Mensch, Hamburg
1984 • Városi Múzeum, Unna (Német Szövetségi Köztársaság)
1985 • Dürer Terem, Budapest
1986 • Galerie Tölle, Starnberg (Német Szövetségi Köztársaság)
1987 • Galerie Rosengarte, Bielefeld (Német Szövetségi Köztársaság)
1987 • Galerie Nawrocki, Dortmund
1988 • Művelődési Ház, Cegléd
1989 • Vörös Kápolna, Boglárlelle
1989 • G. Oliveaar, Uithoorn (NL)
1989 • Rai-Europa Complex en Holland Hal, Amszterdam
1990 • G. Forum
1990 • G. Art Works, Amszterdam
1990 • Kunstbetrieb, Dachau (kat.)
1991 • „A” Galéria, Keszthely
1993 • Magyar Intézet, Stuttgart
1994 • Villa Stahmer Museum, Georgsmarienhütte (D)
1996 • Papírmerítő Műhely, Szentendre
2000 • Erdész Galéria, Szentendre
2001 • Szent Mihály kápolna, Budapest
2004 • Művészportrék II. Szentendrei Képtár kamaraterme
2004 • Bálint Zsidó közösségi ház, Budapest
2006 • Erdész Galéria, Szentendre
2007 • Mavíz székház, Budapest
2007 • Szentendrei Képtár, Szentendre
 

Válogatott csoportos kiállítások
Zománcművészeti Biennálék, Rajzbiennálék
1980 • Országos Rajzkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1982 • Iparművészeti Quadriennálé, Erfurt (Német Demokratikus Köztársaság)
1982 • Szentendrei Grafikai Műhely, Vigadó Galéria, Budapest
1983 • Mai Magyar Grafika és Rajzművészet. Fiatal magyar művészek, Rathaus, Gauting (Német Szövetségi Köztársaság)
1983 • Modern magyar textilművészet, A. Malraux Musée, Le Havre (FR)
1993 • Szentendrei művészet, Tübingen (D)
1996 • Bartl-Holdas-Jávor, Műhely Galéria, Szentendre
1996 • Szentendrei művészet, Galerie in der Lände, Kressbronn (D)

Köztéri művei
utcatábla (tűzzománc, Budapest, Reáltanoda utca)
cégér (tűzzománc, Szentendre, Népművészetek Háza)
Művek közgyűjteményekben
Ferenczy Múzeum, Szentendre.