Hogy lesz valaki alkalmazott grafikus és főleg, mi az alkalmazott grafika? Viccesen szólva alkalmazkodó grafikus? – mondja Zoli, akivel nagyon nehéz – de nem is kell – viccek és poénkodás nélkül beszélgetni.
Jó kedélyű fiatalember tele sztorikkal, viccekkel, érdekes emlékekkel de főleg tele zseniális alkotásokkal, tervekkel.
… a fiatalembert köszönöm! Ma tervezőgrafikus a megnevezés. Amikor kezdtem, nem volt alkalmazott grafikus képzés sem az Iparon sem a Képzőn. Úgy gondoltam, megpróbálom a belsőépítészetet, talán az áll hozzám a legközelebb.
Akkor sima út? Egyetem és utána munkába állás?
Dehogy! Kétszer is próbálkoztam, mindkétszer a felvételi utolsó napjáig bentmaradtam, de aztán helyhiányra hivatkozva mégsem vettek fel. Lehet, hogy nagyon egyéb kategória voltam, vagy nem ugrottam át a lécet. Így, utólag örülök, hogy nem vettek fel, nem az én világom a belsőépítészet! Viszont, amikor
megalakult a vizuális kommunikáció tanszék, óraadó tanár lettem ugyanott, posztgraduális képzésen,
1997-től kisebb megszakításokkal csaknem napjainkig. Anyagi okok miatt szűnt meg ez az oktatási forma.
És mi lett veled? Feladtad?
Nem szoktam feladni semmit. A második sikertelen felvételi után Budán, a Márvány utcában sétáltam, tudod, van ott egy kis híd a vasút fölött … Egy barátommal találkoztam, aki megkérdezte, hogy ugrom-e, vagy van más ötletem is? Miért nem próbálkozol meg egy nyomdával? – kérdezte. Édesanyjának volt egy ismerőse a Révai nyomdában – a személyzetis –, úgyhogy másnap elmentem és felvettek ipari tanulónak.
Révai nyomdás évek következnek.
Igen. Vonalmarató – cinkográfus – tanuló lettem. Ez a szakma ma már egy nyomdatörténeti múzeum érdekessége. Savak, gyanta, aszfaltpor, hengerek, festékek, filmek, retus. Lito kövek tisztítása. Valahogy így kezdődött. Sokszor ottmaradtam munkaidő után is, és a még festékes linoköveken monotípiákat készítettem. Egy este valaki megütögette a vállamat. Megfordultam és Bálint Endre állt a hátam mögött. Éjfélig „játszottunk” együtt, gyönyörű felületeket monotípiáztunk. Sokat tanultam tőle. Nem jártam főiskolára, nem volt mesterem, ezért aztán mindenki a mesterem volt. Válogathattam.
A Révaiban alakult egy grafikai-tipográfiai tervezőcsoport amelynek grafikus tagja lettem. Nagy lehetőség volt számomra. Ez a munka vezetett el az alap-tagságig, a szabadúszó tervezőgrafikusi létemig. Hatvanas évek vége. Szabadúszóként semmilyen munkahely nem szerepelt a személyimben, ezért aztán csaknem két évtizedig közveszélyes munkakerülő voltam. 1971-ben jöttem el a nyomdából.
Próbáljuk meg felsorolni legfontosabb munkáidat!
A Lapkiadó vállalat kért fel a Művészet című magazin tervezésére (1972), 10 éven keresztül csináltam. Minden képzőművész barátomat ezeknek – szakmai szempontból talán a legfontosabb éveknek – köszönhetem. Majd a Corvina Kiadó művészeti vezetője lettem. Következett a Széchenyi Művészeti Központ, a Computerworld, a Motorpresse Budapest (havonta egyszer nagy szerkesztőségi értekezlet Stuttgartban, 1000 km oda, 1000 km vissza egy nap alatt), a Műértő („ötletgazdatárs” voltam az első műkereskedelemmel foglalkozó havilapnál), a National Geographic Magyarország (a szerkesztőség Washingtonban, terveztem Szentendrén, a nyomda Varsóban). Művészeti vezetői feladatok, oktatás a MOME-n, a Sanoma Média Akadémián, a MÚOSz-ban, és könyvtervek (nagyjából harminc Szép Magyar Könyv díjjal, nemzetközi díjakkal, melyek közül talán a legértékesebbet a los angelesi International Photography Awards adta egy fotóalbumért), és arculattervek, és mindenféle tervezői feladat …
Amikor mi megismertük egymást, éppen a National Geographic-nál dolgoztál.
Igen. Művészeti vezetője voltam a magazinnak, magyarországi indításától három és fél esztendeig. Szakmai szempontból nagyon fontos, sok tapasztalatot adó feladat volt. Jó volt dolgozni hozzáértő, lelkes, javarészt fiatal munkatársakkal egy megszámlálhatatlanul soknemzetíségű csapatban.
Angolul jól beszélő, világpolgár, tervező grafikus, képzőművész. Ez vagy te, Zoli. És mi van most?
95-től lakunk Szentendrén. Szeretek itt élni. Erdész Laci volt az egyik első ismerettségem, még ideköltözésem előttről. Ő kért fel (1997) az első Művészkonyha katalógusának tervezésére és egyúttal arra, hogy egy művet is készítsek. Vacsora Vajdával volt a kép címe és Szamárhegyi rostélyos volt a hozzá tartozó étel. A galériában kiállítottuk a képet, és az Aranysárkányban pedig Attiláék elkészítették a rostélyost. Azóta is minden Művészkonyhában részt veszek, alkotóként.
A képzőművészeti életben is benne vagy itt Szentendrén?
Sok művészbarátom van, tervezőgrafikus létemre is befogadtak. Mindannyian járjuk a magunk útját.
Jelenleg is van egy kiállításom – Idő/Rétegek címmel – az Erdész Galériában. Bármennyire is hihetetlen,
az első önálló kiállításom a Magyar Nemzeti Galériában volt, ahol „tipokrif’-jeimet állítottam ki. Voltak kiállításaim Luganoban, Kuopioban, Helsinkiben, Memmingenben és persze itthon több is. Ha beütöd a keresőbe a tipokrif szót, csak engem „dob ki”. A tipokrif “saját találmány”, betűtöredékekből komponált képek.
Nem sok szabadidőm van, dolgozom, kiállítok, de most azt tervezem, hogy beiktatok egy nagyobb pihenést. A jövő héten elmegyek egy hónap szabadságra … keddtől szerdáig!