Barakonyi Zsombor

Barakonyi Zsombor (1972, Budapest) festőművész. 1996-2001 között végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, 2007-ben doktori fokozatot szerzett. Különleges atmoszférájú városképei saját fotó alapján, egyedi technikával, fatáblára készülnek. A semleges szürke alapra felvitt rétegek egymásra montírozása, a festék spray, gumihenger vagy sablon használata, a kitakarás, maszkolás technikája hagyományos filmes fogásokat ötvöz a nagyvárosi graffitti eszköztárával. A dobozképeken megjelenő filmszerű jelenetek alapja pillanatfelvétel, az elidegenítő gesztusok révén mégis időtlenséget sugároznak. A valóságos részletekből újrakonstruált víziószerű városkép kozmopolita nagyvárosi hangulata mindenki számára ismerős.

 „A magyar kortársművészeti szcénában egyedi stílusáról és technikájáról jól ismert Barakonyi
Zsombor „dobozképein” a nagyváros elevenedik meg. A Strabag-díjas Barakonyi Zsombor
alkotói tevékenységének középpontjában a „város, mint létforma” áll. Műveinek forrásául
saját fotói szolgálnak, melyek célja az egyedivel szemben az általános jellegzetességek
kiemelése, a városi lét kozmopolita jellegének, sajátos időtlenségének a megragadása.
Festményeihez egyéni alkotói technikát dolgozott ki, amelyet „dobozképnek” nevezett el.
Ennek lényege, hogy képhordozónak egy tárgyszerű, háromdimenziós fadobozt alkalmaz,
amelyre hagyományos festői módszerek helyett pengével, stenciles-maszkolt felületekkel,
spray-vel és gumihengerrel viszi fel a motívumokat. A képfelület több szint egymásra
alapozásával jön létre, ami megköveteli a tudatos és előre megtervezett alkotói tevékenységet.
A műveken is érződő konstruáltság elidegenítő effektként társul a kiindulásként használt
pillanatfelvételek élményszerű spontaneitásához. Barakonyi művészetét „mágikus realista
festészetnek” tartja. A direkt, közvetlen valóság és a mágikusan konstruált realitás között
állnak művei, ezzel idézve fel mindannyiunk város élményét, rájátszva a konkrét helyekhez
fűződő, közös emlékeken alapuló személyes élményekre, egyéni tapasztalatokra. A városi
térben megjelenő figurák is ennek megfelelően egyéniek, valós vagy látszólagos módon
ismerősek. Barakonyi mágikusan átvarázsolt képei a közös emlékezetre, nagyvárosban élők
kozmopolita élettapasztalatára építve egy víziószerű városképet tárnak a néző elé, amely
személyes és ismerős is egyben. A személyes nézőpont, az egyéni módon használt „manual
focus” azonban csak útmutató a néző számára, hogy ezen alapozva saját várostapasztalata
kerüljön a fókuszba.”