magyar képzőművészek, kortárs festők, szobrászok szentendrei tárlata

magyar képzőművészek, kortárs festők, szobrászok szentendrei tárlata

Szentendrei magyar képzőművészek,kortárs festők és szobrászok tárlatai magánlakásokban és nyilvános kiállításokon.

Mesél a művész

MŰVEK – TITKOK A MŰTEREMBŐL – ÉLETRAJZ – KÉPEK LAKÁSTÁRLATON

Juhász Gergő grafikus

Beszélgetés Juhász Gergővel

Mióta tudod, hogy grafikus akarsz lenni? 

Sose akartam nagyon mást. Egy ideig képregényrajzoló szerettem volna lenni, később illusztrátor. Aztán egyik se, de a főirány nem változott. Az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolában Oroszy Anna és Sárközi Róbert voltak a mestereim, a Ferenczy István Vizuális Műhelyben pedig Elekes Károly. 2011-ben vettek fel a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára.

 

Volt-e családi indíttatása annak, hogy grafikus lettél? 

Kimondottan indíttatása nem, inkább csak iránya. Apám díszletfestő, vele régóta festek együtt díszleteket. Édesanyám magyar irodalom és angol szakos tanár, múzeumpedagógus.  A képkészítés narrációként való értelmezése, vagy érzékelése már eleve adott lehetőség volt. Az úgynevezett önmagáért való önkifejezésről hamar bebizonyosodott, hogy nem az én utam.

 

Mesélj a technikádról, hogyan készülnek a képeid? 

Szeretem a vonal alapú rajzot vagy festményt. Jó, hogy nem kell mindenáron a kezem nyomának vagy az adott hangulatomnak látszódnia a munkán. A tűecsettel való rajzolás lehetővé teszi az élő, dinamikus, vagy jellegzetes vonások mellett a mechanikusabb vonalakat készítését is. Az igazán vékony vonal alárendelődik az ábrázolásnak, nem hat önálló gesztusnak, mint egy expresszionista ecsetnyom. Szeretek minél több feladatot a vonalra bízni. Az adott témákon, sorozatokon túl nem feltétlenül keresek stilisztikai, formai egységet. Párhuzamosan foglalkozom a montázs, az installáció, vagy a hagyományos sokszorosított grafikai eljárások médiumaival.

Nem feltétlenül tervszerűen, de általában éveken át foglalkozom egy témával. Nincs olyasmi, amit végleg abbahagyok. Egy idő után valamilyen formában minden korábban szerephez jutó tárgykör felbukkan. Nem igazán van olyan munkám, amit önálló, kész, befejezett képnek tekintek. A képeimet inkább tanulmánynak, vagy útjelzőnek tartom.

 

A munkáidból az látszik, hogy egy-egy téma köré szerveződnek. Itt van például a csirihau sorozatod. Most az Art Expo Frissen is két ilyen képed van kiállítva a Malomban.  Miről szólnak ezek a Hamvas Bélai lények? 

A mitológia érdekel. Az ember, vagy írás előtti élő mitológia. A szörny, mint entitás. Az állat, az ember, vagy az istenség, mint szörny, ami lehet ember alatti, emberi, az emberrel egyenrangú, vagy emberfeletti is. Ehhez a témakörhöz kapcsolódnak Kandinsky biomorfikus absztrakciói, amik a morfológium tanulmányaimban a ’már biomorf de még nem absztrakt’ értelemben jelennek meg. Egy élőlényt ábrázoló kép részletei felnagyítódnak, felcserélődnek vagy csak egészen máshonnan származó felületekkel olvadnak össze. Pontosan milyen képépítő elemkre támaszkodik az asszociáció? Milyen eszközökkel vezethető a képértelmezés az egyértelműtől az érthetetlenig? Mitől tűnik egy nem egyértelmű, de még nem is absztrakt ábrázolás fenségesnek, kedvesnek, megnyugtatónak vagy taszítónak? Mi az, amitől egy részlet segítség lesz az értelmezésben és mi az, amitől inkább összezavarja azt.

 

Milyen más projektekkel foglalkozol most? Van egy sorozatod, aminek Használat és Szerzés a címe. Két gyerek egy szeméttelepen. A következő képen ugyanaz a hely, csak még több szemét, középen pedig egy nő és egy férfi hever meztelenül. 

Születésünkkor tárgyak vesznek bennünket körbe, amik halálunkig nemhogy nem fogynak el, hanem még gyarapodnak is. Hol lesz helye ezeknek a tárgyaknak? Hol férnek el? Az emberben olyan különös bizonytalanság él használattal és szerzéssel kapcsolatban, hogy akarva, akaratlan, a gyűjtéshez, a ragaszkodáshoz, a rendszerezéshez fut, mert akkor úgy tűnhet, uralni tudja ezt a kezelhetetlen tárgy- tengerét. Érdekel a helyes, vagy helytelen használat kánonja. A nemes és a hitvány anyagokat övező hiedelmek, szokások. A tanulmányrajzaimat például nem becsülöm sokra, kidobni viszont épp úgy nincs szívem őket. Némelyikük egy kis vágás után új méretet kap, és litográf vagy rézkarc–nyomat kerül rá.

Nagyon izgalmas dolog, amikor egy anyag tulajdonságaiból következő szakmai előírások valamilyen morális, etikai tézisekkel színeződnek. Ezt a jelenséget kitűnően megfigyelhetjük a képgrafikai nyomatokat illető közmegegyezéseknél. A „helytelen”, a „rosszul megoldott”, a „hibás”, mint többletjelentéssel bíró, figyelemfelkeltő elem, kitűnő képépítő eszköz lehet.

 

Az emberábrázolásaidat figyelve, mintha az agressziónak is kiemelt szerepet szánnál.   Az ábrázolt figurák gesztusaiban, arckifejezéseiben is megjelenik az agresszió. 

Az agresszió, az erőszak valamiképp nagyon szerves része a mi kultúránknak (is), de a róla való párbeszéd a mai napig számos falba ütközik. A szuperioritás, mint a természetben megfigyelt vertikalitás alkalmazása a társadalomban, a sokféleképp értelmezett „rend” megteremtése és megtartása, vagy betartatása mellett sokféle viselkedésbeli szélsőséget is eredményezett az emberben. Bármiféle morál felállításához hatalmas önbizalomra van szükség. Ha viszont az építmény készen van, akkor már önmagát tartja össze.  A gondolkodás önmagát igazolja. A gúny legitimmé válik, mint a kolonializmus, vagy az autokrácia.

 

Van e a művészetednek köze ahhoz, hogy Szentendrén élsz? Értek-e itt olyan hatások, amik befolyásolták a művészi pályád alakulását?

Vajda Lajos képei nagyon fontosak számomra. A munkái nem igazán hatottak rám, inkább csak utólag megerősítettek. Amikor elkezdtem a Bestiáriumokkal foglalkozni, még nem tudtam, hogy ötven évvel előttem ennyire közel került a témához.