képzés

-Művészetkedvelőből műértővé – képzés

képzéshe2

MŰVÉSZETKEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ címmel  szervez képzést a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány közösen a  Ferenczy Múzeummal A képzésre várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a szentendrei képzőművészet és a kortárs képzőművészetek iránt és szívesen elmélyítenék ez irányú tudásukat. A képzés ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött.

Az előadásokat, beszélgetéseket, szemináriumokat változó helyszíneken rendezzük: a Ferenczy Múzeum és a Művészet Malom termeiben és a Silhouette Art & Café Galériában. Alkalmi tárlatokon bemutatunk tehetséges pályakezdő szentendrei alkotókat, hogy felhívjuk a képzés résztvevőinek figyelmét az új generáció legjobbjaira.
A programra havonta egy alkalommal péntek esténként kerül sor, amikor is egy pohár italra és harapnivalóra is vendégül látjuk a résztvevőket.
A képzés magas szakmai színvonalára garanciát jelentenek azok a nagynevű előadók, akiket megnyertünk a program előadóinak és beszélgető partnereinek.

A képzés 3 részből áll.
Az I. részben a szentendrei képzőművészet múltjáról és jelenéről lesz szó.
A II. részben vasárnap délelőtt családos matiné programra kerül sor, ahol színvonalas képzőművészeti programot nyújtunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A III. részben a művészeti piac témakörét járjuk körül és tervezünk egy beszélgetést is – Művészet az otthonunkban – címmel.

 

MŰVÉSZET KEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ – RÉSZLETES PROGRAM
Szentendrei Képzőművészeti Szabadegyetem 2014

Kortárs képzőművészeti képzés a SZENTENDREI LAKÁSTÁRLAT ALAPÍTVÁNY és a FERENCZY MÚZEUM közös szervezésében – változó helyszíneken. A képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Támogatói bérlet és jegy is vásárolható. Támogatói bérlet 20000 Ft. Támogatói jegy alkalmanként 3000 Ft. A támogatói jegy és bérlet vásárlói a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány további programjainak megvalósulását segítik. Támogatói bérletet vásárlóknak egyik szentendrei művészünk alkotását és egy egyedi címkéjű LAKÁSPÁRLATOT adunk ajándékba.

Regisztráció: gyurkdorottya@lakastarlat.hu

I:    Előadások péntek este 19 órától. Helyszín: Ferenczy Múzeum Pajor ház
II:  Gyakorlat vasárnap délelőtt 10 órától. Helyszín: Szentendrei kismúzeumok
        Kollokvium: egynapos tematikus kirándulás Bécsbe. Időpont: 2014. június 7.
III: Szemináriumok péntek este 19 órától. Helyszín:Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u.5)

ALAPKÉPZÉS
I. szentendrei művészettörténeti előadások 
1.       Előadás:  SZENTENDRE A FESTŐK VÁROSA – A letelepedés
Helyszín: Ferenczy Múzeum – EGY ARANYKOR MODERN MESTEREI – A FERENCZY CSALÁD MŰVÉSZETE című kiállítás (Kossuth L. u. 5.)
Időpont: 2014. február 7. péntek 19 óra
Előadó: SZIKRA RENÁTA művészettörténész

2.       Beszélgetés: TÖBB MINT MÚZEUM!? – Szentendre Múzeumai
Helyszín: Ferenczy Múzeum – ALAPÍTÓ NYOLCAK – A SZENTENDREI MŰVÉSZETELEP SZÜLETÉSE című kiállítás (Kossuth L. u. 5.)
Időpont: 2014. március 7. péntek 19 óra
Vendég: DR. KÁLNOKI-GYÖNGYÖSSY MÁRTON múzeumigazgató
A beszélgetést vezeti: DR. MARTOS GÁBOR művészeti író, a Museum Café főszerkesztője

3.       Előadás: „MINDEN LEHET MŰVÉSZET, MINDENKI LEHET MŰVÉSZ”- Szentendrei kortárs képzőművészet – VLS
Helyszín: Ferenczy Múzeum – MŰVEK, MŰVÉSZEK SZENTENDRÉN – A VÁLTOZÓ ARCÚ SZENTENDRE című kiállítás (Kossuth L. u. 5.)
Időpont: 2014. április 11. péntek 19 óra
Előadó: BÁRDOSI JÓZSEF művészettörténész

4.       Előadás: AKIK MEGHÓDÍTOTTÁK A VILÁGOT – A nyolcak és szövetségeseik, Czóbel Béla művészete
Helyszín: Művészetmalom, CZÓBEL KIÁLLÍTÁS (Bogdányi u. 32.)
Időpont: 2014. május 23. péntek 19 óra
Előadó: ROCKENBAUER ZOLTÁN művészettörténész
+1 KOLLOKVIUM BÉCSBEN – Alex Katz kiállítás megtekintése az Albertinában
Indulás Szentendről busszal
Időpont: 2014. június 7. szombat
A tárlatlátogatást VINCZE OTTÓ, képzőművész vezeti

II.családi gyakorlat a múzeumban
Vasárnap délelőttönként a család minden tagjának biztosítunk elfoglaltságot:
a 4-8 éveseknek Múzeumi Mese Matiné címmel már szerveztünk programokat – ezt folytatjuk a szabadegyetem keretében is;
a 8-14 éves gyerekeknek Múzeumi Műhelyt indítunk képzőművészek bevonásával;
a felnőtteknek  folytatjuk művészettörténeti előadásainkat.

5.       FÉNY IGÉZETÉBEN
Helyszín: Ferenczy Múzeum – EGY ARANYKOR MODERN MESTEREI – A FERENCZY CSALÁDMŰVÉSZETE című kiállítás (Kossuth L. u. 5.)
Időpont: 2014. február 23. 10-12 óra
Előadást tart: MAZÁNYI JUDIT művészettörténész
Malom Mese Matiné: Fény/árnyék keresése
Múzeumi Műhely: Dinamikus szobrok

6.       UMBRÁBAN SÁRGÁK
Helyszín: Barcsay Múzeum (Dumtsa Jenő u. 10.)
Időpont: 2014. március 23. 10-12 óra
Előadást tart: KRIZBAINÉ SZABÓ ÉVA múzeumi tanácsos, Ferenczy Múzeum
Malom Mese Matiné: Mozaik
Múzeumi Műhely: Térbeli konstrukciók

7.    EMLÉKEK, ÁLMOK, VÍZIÓK
Helyszín: Vajda Lajos Emlékkiállítás (Hunyadi u. 1.)
Időpont: 2014. április 27. 10-12 óra
Előadást tart: DR. PATAKI GÁBOR művészettörténész, MTA, MKI
Malom Mese Matiné: Montázs
Múzeumi Műhely: Kollázs

 8.    AZ UTAK ELVÁLNAK
Helyszín: Czóbel Béla Emlékkiállítás (Templom tér 1.)
Időpont: 2014. június 1. 10-12 óra
Előadást tart: DR. BODONYI EMŐKE művészettörténész, Ferenczy Múzeum
Malom Mese Matiné: 3D csendélet
Múzeumi Műhely: Portré-fotó-utazás

III. műértő szeminárium
A II. félév képzési programjain tárlatokat is szervezünk, fiatal szentendrei pályakezdő képzőművészek alkotásait mutatjuk be a képzés résztvevőinek. Bátorítjuk a műgyűjtés iránt érdeklődőket, hogy fektessenek be a kortárs művészetbe, támogassák a tehetséges fiatalokat, az új generációt és a szentendrei képzőművészetet.

9.       Beszélgetés: A VIZUÁLIS KULTÚRA ÁLLAPOTA MAGYARORSZÁGON – Vásárok, aukciók és az internetes piac
Időpont: 2014. október 10. péntek 19 óra
Helyszín: Silhouette Art & Café Galéria (Ady Endre u. 6/b)
Vendég: EINSPACH GÁBOR, Kieselbach Galéria, igazságügyi szakértő, tanácsadó, egyetemi oktató
A beszélgetést vezeti: TOPOR TÜNDE, az Art Magazin főszerkesztője
Új generáció: TÓTH ESZTER képzőművész tárlata

ELMARAD! Új időpontban kerül megrendezésre.

10.   Beszélgetés: MIT ÉR A KORTÁRS, HA MAGYAR? – Magyar kortárs képzőművészet esélyei külföldön
Időpont: 2014. november 7. péntek 19 óra 
Helyszín: Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u.5)
Vendég: LEDÉNYI ATTILA műgyűjtő, az Edge Communications, igazgatója, a Budapest Art Market létrehozója
A beszélgetést vezeti: GRÉCZY EMŐKE művészeti író
Új generáció: VEREBÉLYI DIÁNA képzőművész tárlata

11.   Előadás: MŰVÉSZET AZ OTTHONUNKBAN
Időpont: 2014. december 5. péntek 19 óra
Helyszín: Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u.5)
Vendég: KOCSIS GÁSPÁR és KOCSIS BARNABÁS (2009. Az Év Belsőépítésze Díj,
2013. Pest- Megye Építészeti Nívó Díj)
Új generáció: JUHÁSZ GERGŐ grafikus tárlata

Regisztráció: gyurkdorottya@lakastarlat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük