A Ferenczy Múzeum és a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány közös szervezésében 2014. február 7-én indult el a három képzési körből felépülő szabadegyetem mindazok számára, akik érdeklődnek a képzőművészet, a múzeumok háttérmunkája és a műgyűjtés iránt.

A programsorozat több szempontból is egyedülálló. Soha ilyen komplex programot nem hirdettünk, amely ilyen széles körben vonja be a látogatókat (gyerekek, fiatalok, felnőttek, művészet iránt érdeklődők, műgyűjtés iránt érdeklődők). Ez az első alkalom, hogy a Ferenczy Múzeum egy a szentendrei kortárs képzőművészet iránt elkötelezett civil szervezettel közösen szervez programot, amelynek többéves kifutása lehet. A képzésbe országosan elismert szaktekintélyeket hívtunk be (Rockenbauer Zoltán, Dr. Pataki Gábor, Ledényi Attila, Einspach Gábor, Kocsis Gáspár és Barnabás).

A képzőművészeti témákat több oldalról, és több módszerrel járjuk körül (előadás, gyakorlat, műhelymunka). Most először valósul meg, hogy a családok egészét vonjuk be a képzésbe – míg a gyerekek alkotnak, a felnőttek tárlatvezetéssel egybekötött előadásokat hallgathatnak. A gyerekeket vasárnaponként két korcsoportra bontjuk és a legnagyobb magyarországi múzeumok múzeumpedagógusai, valamint képzőművészek foglalkoznak velük.

Bellák Gábor

Rockenbauer Zoltán

A program keretén belül:
– Előadásokat kínálunk kifejezetten felnőtteknek, melyeken a szentendrei képzőművészet történetét, a város múzeumainak történetét és a legfontosabb képzőművészeti irányzatokat mutatjuk be.
– Családi szemináriumokat szervezünk egyszerre három korcsoportnak, ahol a család egésze talál elfoglaltságot magának.
– Az igazán elszántak egy kollokviumon vehetnek részt a Bécsi Albertinában.
– Az első évfolyam ősszel műértő gyakorlattal zárul, ahol a résztvevők a kortárs képzőművészet meghatározó szakértőivel beszélgethetnek.A szabadegyetemet több évre tervezzük, érinteni fogunk helytörténeti, irodalomtörténeti és zenetörténeti témákat is, hogy a társművészetek megismerésével is egyre szélesebb képet adjunk a szentendrei képzőművészetről.

Az első évfolyam alcíme MŰVÉSZET KEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ. A program részeként meghirdetett előadásokon, beszélgetéseken, gyerekeknek szóló MeseMatinékon- és MúzeumiMűhelyeken minden korosztály közelebb kerülhet a művészethez.

MŰVÉSZET KEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ-Alapképzés 2014

MŰVÉSZET KEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ-Alapképzés 2015

A képzés regisztrációhoz kötött, belépődíja 750 Ft, melyet  a helyszínen lehet megvenni. Támogatói bérlet és jegy is vásárolható.A támogatói bérlet ára: 20.000 Ft, a támogatói jegy alkalmanként: 3.000 Ft. A támogatói jegy és bérlet megvásárlásával az érdeklődők a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány további programjainak megvalósulását segítik elő.
A bérletet vásárlók – a képzésen felül – egy szentendrei művész alkotását és egy egyedi címkéjű LAKÁSPÁRLATOT kapnak ajándékba.

márc 120
DSC_2778
DSC_2774