magyar képzőművészek, kortárs festők, szobrászok szentendrei tárlata

magyar képzőművészek, kortárs festők, szobrászok szentendrei tárlata

Szentendrei magyar képzőművészek,kortárs festők és szobrászok tárlatai magánlakásokban és nyilvános kiállításokon.

Modok Mária


(Ráckeve, 1886 – Budapest, 1971)

1919-től a Képzőművészeti Főiskolán végezte művészeti tanulmányait, mesterei Glatz Oszkár, és Réti István voltak, akik korosztályának legtehetségesebb festőnőjét látták benne.
1923-től a nagybányai szabadiskola tagja volt. 1937 és 1939 között párizsi magániskolákban folytatott tanulmányokat.
1930-tól tagja a KUT-nak. Pályája kezdetén lírai, természetelvű, nagybányához kapcsolható tájképeket festett.
A 30-as években erős szociális töltéssel bíró, munkásnőkről és gyermekeikről készült, figurális kompozíciókat alkotott.
Első férje a szentendrei művészteleppel szomszédos telken épített műteremmel ajándékozta meg. 1936-ban itt találkozott Czóbel Bélával, akivel 1940-ben házasságot kötött. Ezután – sokszor hangoztatott véleménye szerint Magyarország legnagyobb festője oldalán – már nem volt számára fontos az alkotás. Ettől kezdve már csak akkor festett, amikor férjének nem volt rá szüksége. Kis képeit maradék vászondarabokra, kartonlapocskákra festette, elkészült műveit elrejtette.
A Czóbel árnyékában élő művész még így is képes volt megújulásra. Párizsi útjaik során nyitott művész-szemmel járva felismerte a kortárs nonfiguratív festészetben rejlő értékeket: utolsó korszakában festett lírai absztrakt táj- és városképei korának magyar művészetszemléletét megelőző remekművek.
Czóbel csak akkor jött rá, hogy milyen nagy művész élt mellette, amikor 1971-ben, a temetés után, felesége holmija közül egymás után kerültek elő az apró remekművek. Szerencsére az életmű nem szóródott szét, Czóbel az egészet átadta a Ferenczy Múzeum képzőművészeti gyűjteményének.
Művei a Czóbel Múzeumban megrendezett időszakos kiállításokban láthatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>