(1944 – )
szobrász

Holdas kőfaragó szakmunkásiskola mellett tanult rajzot és anatómiát Szamosi Soós Vilmos szentendrei műtermében, és az Onódi Béla vezette képzőművész körbe járt. 1972-ben Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió alapító tagja volt, szobrászi gondolkodására hatott a Vajda Lajos Stúdió „Jércenevelde”-időszaka és Barcsay Jenő munkássága. A 70-es években nonfiguratív kőplasztikákat készített. 1980 munkásságában a „fordulat éve”; míves, groteszk érmekkel jelentkezett, s velük egy teljesen egyéni, szokatlan hangot ütött meg a magyar szobrászatban: az intellektuális, abszurd plasztikai humor hangját. A 80-as években készült szobrai, érmei ember és hatalom, ember és politika viszonyáról szólnak. Érmei – gyakran érdemérmek, kitüntetések – míves márványmunkák, textillel, fával, fémmel, festéssel kombinálva. Háborús kitüntetésein fölülnézetből ábrázolt emberárnyak, beágyazott puskagolyóval, golyónyomokkal, sírkeresztekkel. A szentendrei festészet vajdai, deimi vonulatával csengenek össze Kafka-emlékérmei, átsuhanó, leheletfinom, festett árnyékfiguráikkal. Kőszobrai abszurditását fokozza a vízmosta kő simaságú, tömbszerű formák és a prózai, rajzos jelenidő-jelzések – nyakkendő, zakógallér, káderpocakba bevágó derékszíj stb. – ellentéte. Holdas György a szobrászi szűkszavúság mestere. Kimunkált néhány tiszta, egyszerű jelet: simára csiszolt, arctalan gömböt mint politikusfejet, a háromszög és a kör kombinációját: a kitüntetést, a felülnézetből – a felsőbb hatalmak szemszögéből – nézett emberformát, s ezeket úgy használja, hogy a végeredmény mindig szobrászi lelemény: a forma humora. A 90-es évektől megjelennek munkásságában a „szobrászképek”: finoman megmunkált márvány és mészkő domborművek, kerámiával, fával, merített papírra festett tusrajzokkal kombinálva.

Díjak/ösztöndíjak

1983 • a IV. Országos Éremművészeti Biennálé díja

1987 • VI. Országos Éremművészeti Biennálé Képzőművészeti és Lektorátus díja

1988 • a Pest Megyei Tárlat díja

1999 • a XII. Országos Éremművészeti Biennálé, I. díj [Ferenczy Béni-díj]

2001 • Fűfavirág, MKISZ Szobrász Szakosztály, I. Országos Biennále III. díj

2003 • Öszi Betakarítás, MKISZ Szobrász Szakosztály, II.Országos Biennále I. díj

2004 • Munkácsy Mihály-díj

2006 • Hungart ösztöndíj. 

Egyéni kiállítások
1971 • Dalmát Ház [Szánthó Imrével], Szentendre
1976 • Szoborkert, Tata • Vajda Lajos Stúdió Galéria [Aknay Jánossal], Szentendre
1977 • Lila iskola, Újpest • Vármúzeum, Sárospatak
1982 • Óbuda Galéria, Budapest • Műhely Galéria, Szentendre
1986 • Moos Gallery, Torontó (CDN)
1989 • Szentendrei Képtár, Szentendre
1993 • Kaposfüredi Galéria, Kaposvár
2003 • Lábasház, Sopron
2005 • Szentendrei Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre.

Válogatott csoportos kiállítások
1972 • Metró Klub, Budapest • Szentendrei Művelődési Ház, Szentendre • Szentendrei Szabadtéri Tárlat, Templom tér, Szentendre
1973–1981 • Vajda Lajos Stúdió csoportkiállításai, Szentendre

1974 • VLS, Csokonai Klub, Komárom
1975 • VLS, Műegyetem Klub, Budapest
1976 • Stúdió ’76, Műcsarnok, Budapest
1978 • Stúdió – Jubileumi kiállítás 1958-1978, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1979, 1981, 1983, 1987 • Szentendrei tárlatok, Szentendrei Képtár, Szentendre
1981-2005 • III., IV., VI., VIII., XII., XIV., XV. Országos Éremművészeti Biennálé, Lábasház, Sopron
1981, 1983, 1987, 2003 • VII., VIII., X., XVIII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1981 • Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged
1982 • Stúdió ’82, Műcsarnok, Budapest • Szentendre művészete, Balatoni Múzeum, Keszthely
1983 • Magyar művészet, Güzel Sanatlar G., Isztambul (TR) • Devlet Resim M., Ankara (TR) • Pest megyei művészek, Városi Múzeum, Meiningen • Szimpóziumok, Műcsarnok, Budapest
1984 • Ungarische Medaillenkunst, Magyar Kultúra Háza, Berlin (D) • Albertinum, Drezda (D)
1985 • Szentendrei érmek és kisplasztikák, Művésztelepi Galéria, Szentendre • Kunstausstellung im Schloss, Dachau (D) • 101 tárgy, Óbuda Galéria, Budapest
1986 • 40 alkotó év, Manyézs, Moszkva (SU) • Zeitgenössische Kunst aus Ungarn, Städtische Galerie, Delmenhorst (BRD)
1987-1988 • Internationale Kunstmesse, Bázel (CH)
1987 • Fidem ’87, Colorado Springs (USA)
1994 • Érmek és majdnem érmek, Szentendrei Képtár, Szentendre
1996 • Nemzetközi kiállítás, Art Club Burgwedel e. V., Großburgwedel (D)
1997 • Határesetek az éremművészetben, Budapest Galéria, Budapest • A Vajda Lajos Stúdió 25 éves, Szentendre
1998 • FIDEM (NL)

1999 • Szentendrei Tárlat, Szentendre MűvészetMalom

2000 • Lépés a jövőbe, Szentendre,  Vajda Lajos Stúdió • FIDEM, Berlin/Weimar • V LS iszkaszentgyörgyi kiállítása • VLS kiállítás, Sekond-Hand Gallery, Dunaújváros

2001 • Innen szobrászaton és túl, Műcsarnok, Budapest • Franciaország-Magyarország 2001 Salon de Provance (F) • FŰFAVIRÁG, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum • Élmény és eszmény, Gödöllői Királyi Kastély • XXXI. Szegedi Nyári Tárlat, Képtár • Három sziget, Sárospatak, Rákóczi Múzeum • Öntematika rajzban (VLS. kiállítás), Szentendre, VLS pince

2002 • FIDEM, Párizs (F) • Szentendrei VLS Jubileumi Kiállítása a Műcsarnokban, Budapest • Pest Megyei Tárlat 2002, Szentendre, MűvészetMalom • 3 SZIGET, Pécsi Galéria, Pécs

2003 • XIV. Országos Kisplasztkai Biennále, Pécs • Kisplasztikák, nagy grafikák, MKISZ Székház, Budapest • ŐSZI BETAKARÍTÁS, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest • KÉP KERET NÉLKÜL, (VLS kiállítás), Szentendre • TALÁLKOZÁS, Kaposvár, Vaszary Képtár • Szentendrei Grafikai Műhely szitanyomatai, Ferenczy Múzeum, Szentendre • Szentendrei Szobrász Tárlat, Szentendre, MűvészetMalom • Határok és átjárások az éremművészetben, Párizs (F)

2004 • A szentendrei képzőművészet évszázadai V. Rajzok. Szentendre, MűvészetMalom  • XXIX FIDEM Seixal (P) • VII. Állami Művészeti díjazottak kiállítása. Olof Palme Ház • Határok és átjárások az éremművészetben, Árkád Galéria, Budapest • PANNON ŐSZ 2004, Szombathelyi Képtár

2005 • Határesetek az éremművészetben III. Budapest, MKISZ • Új tér I. II. Szentendre, Vajda Lajos Stúdió • XXXIII. Nyári Tárlat, Olasz Kulturális Központ, Szeged • PRIVÁT STRUKTÚRA, (VLS kiállítás) Debreceni Mű-Terem Galéria • Post für Dachau, Dachau (D)

2006 • Tisztelgés ’56 emléke előtt, Szentendre, Művésztelepi Galéria • VLS kiállítás Gönczi Galéria, Zalaegerszeg

2007 • Hungart Egyesület 2006. évi ösztöndíjasai, Olof Palme Ház, Budapest

2008 • VLS kiállítás, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (RO)

2009 • DEDUKCIÓ I. Szobrász Biennále, MűvészetMalom, Szentendre • HÚSVÉT FEKETE FEHÉRBEN, Újbástya Rendezvénycentrum, Sárospatak

2010 • KAPCSOLAT 2010, Nagybánya, Kecskemét, Szentendre.