(Trencsén, 1913 – Bodapest, 1982)
Richter Júlia 1923-ban költözött Budapestre, hogy művészeti tanulmányokat folytasson.
1935-ben ismerkedett meg Vajda Lajossal az Iparművészeti Főiskolán. Az ő tanácsára tért át a textilművészetről a festészetre. Ezután Aba Novák Vilmos szabadiskolájában és a Képzőművészeti Főiskola esti tagozatán tanult.
1938 januárjában házasodtak össze Vajda Lajossal, ekkor vette fel a Vajda Júlia nevet.
Rendkívül nehéz körülmények között éltek: Vajda fiatal korától súlyos beteg volt, apja nem támogatta anyagilag immár megházasodott fiát. Megélhetésüket gyakran azzal teremtették elő, hogy Vajda Júlia textiles múltját kamatoztatva varrást vállalt.
1941-ben veszítette el férjét, aki a munkaszolgálattól kiújult csont- majd a tüdőre is átterjedt tuberkulózisban szenvedett.
Vajda Júlia alkatilag is kísérletező művész volt, személetén sokat formáltak első férjének hozzá írott levelei, melyek a szűk személyes közlések mellett elsősorban művészeti kérdésekkel, feleségének adott alkotói tanácsokkal foglalkoztak.
Vajda Júliát – mint a kor számos más jeles művészét is, Barcsaytól Vajdáig – a konstrukció foglalkoztatta. Ez a szemlélet jelenik meg korai portréin és figuratív munkáin, s ezek nyomán következetesen jut el egy nonfiguratív, lírai konstruktív formanyelvhez.
1945-től 1948-ig tagja az Európai Iskolának, itt ismerkedik össze második férjével, a zseniális autodidakta szobrásszal, Jakovits Józseffel.
Testvére, Richter Irina Bálint Endréhez ment feleségül, közös lakásuk a Rottenbiller utcában az évtizedeken át tiltott magyar alternatív művészeti törekvések egyik műhelye volt.
Az 50-es években Svédországban a 60-as években Párizsban élt, ahol megismerhette azokat a művészeti törekvéseket, melyektől Magyarországot akkor még hermetikusan elzárták.
A 70-es években – Magyarországra visszatérése után – a lírai hangvételt fokozatosan felváltják a szigorúbb, geometrikus jellegű nonfiguratív művek.
1982. május 1–én hunyt el Budapesten.