képzés

-Szentendre a festők városa – első előadás

MŰVÉSZETKEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ – címmel  szervez képzést a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány közösen a Ferenczy Múzeummal.  Az első előadásra február 7-én pénteken kerül sor.

A képzés első felkért előadója Szikra Renáta művészettörténész, aki férjével és három gyermekével Szentendrén él.

DSC_0586

 

Szikra Renáta 1994-1999 között a Berlini Magyar Ház művészeti titkára volt, kiállítások kurátoraként és szervezőjeként dolgozott.  2005-2007 között a Képzőművészeti Lektorátus Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíját nyerte el, kortárs kertművészeti tendenciák, irányzatok feltérképezésére és tanulmánysorozatban való publikálására. Ezzel párhuzamosan művészeti szakfordítóként művészeti könyveket fordított a Vince Kiadó számára angol és német nyelvből. 2008-ban NKA alkotói támogatást kapott a korábbi kutatások könyvvé szerkesztésére. 2011 óta az Artmagazin művészeti folyóirat szerkesztőjeként dolgozik. Publikációi jelentek meg többek közt a következő folyóiratokban: Artmagazin, Balkon, Café Bábel, exindex, Magyar Építőművészet, Octogon

1.       Előadás:  SZENTENDRE A FESTŐK VÁROSA – A letelepedés
Helyszín: Ferenczy Múzeum – EGY ARANYKOR MODERN MESTEREI – A FERENCZY CSALÁD MŰVÉSZETE című kiállítás (Kossuth L. u. 5.)
Időpont: 2014. február 7. péntek 19 óra
Előadó: SZIKRA RENÁTA művészettörténész

Kedvcsinálónak pedig olvassanak el egy anekdotát arról, hogy – MIÉRT ÉPPEN SZENTENDRE?
Réti István végzős tanítványa, Bánovszky Miklós 1926 nyarára vidéki alkotóhelyet keresett festő barátaival. Szentendre akkori polgármestere, dr. Starzsinszky Lászlónál Pajzs Goebel bátyja járt egész más ügyben, amikor kiderült, hogy a polgármester a városszéli, egykor járványkórháznak berendezett (de szerencsére sosem használt) kis épületegyüttest szeretné valahogy hasznosítani. Lelkesen fogadta az ötletet, hogy fiatal művészeknek adja ki a város, akik Szentendréből egy második Nagybányát hoznának létre. Bánovszky naplófeljegyzéseiben így emlékszik vissza első személyes találkozásukra: „A polgármester barátságosan üdvözölt és dunántúli tájszólással ezt mondta: Tessék kijönni, akár kettőszázan is. Mindenkit elhelyezek, megnősítek, mindenkinek házat építek. – De polgármester úr, – mondtam – mi nem akarunk megnősülni és nincs pénzünk házépítésre. – De vannak itt jobb módú szerb asszonyok, lányok. Van a városnak kő- és homokbányája, ajtók és ablakok pedig vannak a városháza udvarán, amik a városháza építése után megmaradtak. És újból mondta, hogy megnősít mindenki, házat épít mindenkinek.”

Regisztráció a képzésre: gyurkdorottya@lakastarlat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük