– Beszélgetés Varga Csaba házigazdával

A mostani Lakástárlat az első a sorban, amikor egy kortárs képzőművészeti alkotásokat gyűjtő házaspár lát minket vendégül. Mióta tart ez a szenvedély?

Nehéz pontosan behatárolni, mindig is érdekelt a képzőművészet. Már egyetemista koromban, 20 évvel ezelőtt, is vásároltam képeket, igaz, akkor ritkábban, és a szűkös anyagi lehetőségemhez mérten. Aztán hosszú szünet következett, ami munkával, családalapítással, építkezéssel, vagyis a szokásos dolgokkal telt. Igazán gyűjtéssé akkor alakult az érdeklődés, amikor 7 éve Szentendrére költöztünk.  Persze, a döntésekhez a feleségem is kellett, aki aktívan részt vesz a választásokban, és támogat is. A szentendrei művészet nagyon közel áll hozzám, így hát nem volt nehéz elkezdeni a gyűjtést. Szentendre talán az ország legjobb helye ilyen szempontból: rengeteg művész, múzeumok, kiállítások, galériák sora adott. 

Mi alapján választotok műtárgyat? Azonnal döntötök? Van-e valami érzés, ami magával ragad ilyenkor? Van, ami befolyásol a választásban?

Fontos az alkotó személye, szinte minden képünk olyan alkotótól van, akit feleségemmel személyesen is ismerünk, tisztelünk, és kedvelünk. A képeket nem valamilyen tudományos vagy befektetési elvek mentén, hanem személyes szimpátia alapján választjuk. Egy kép vagy megtetszik, vagy nem. Ha találkozom egy alkotással, szinte azonnal tudom, hogy az tetszik-e vagy sem, és dönteni is azonnal szoktam. Még soha nem bántam meg. Egy ilyen képbe bele lehet és kell szeretni, maga az alkotás a fontos, önmagában: mit sugároz, milyen üzenetet hordoz, harmonikus, elgondolkodtató, eredeti, stb. Nem is lehet ezt pontosan elmondani, hiszen pl. ki tudja elmondani mitől szép például egy nő, vagy milyen a jó zene? A minőségi élethez véleményem szerint több kell, mint az életszükségletek kielégítése, aki többre vágyik, az választ valamilyen hobbit, tevékenységet, amit szeret, és nekünk  a művészetek meg tudják adni ezt a pluszt. Ha egy képpel együtt akarok élni, akkor az nekünk kell tetsszen, és nem egy befektetési tanácsadónak.

Volt-e valami családi indíttatása ennek a szenvedélynek? Rögtön a képzőművészet felé fordultatok?

Mindig is voltak képek a falon, amikor gyerek voltam akkor is. A feleségemnél szintén. Szüleinkkel már gyerekkorunkban múzeumlátogatók voltunk, talán már akkor történt valami. Sőt, gyerekkoromban, pályaválasztás előtt rajztanárom képzőművészeti pályára akart irányítani. A feleségemet is anno képzőművészeti galériában ismertem meg. Szóval mindig is jelen volt az életemben a képzőművészet. Korábban gyűjtöttem régi paraszt szerszámokat, régiségeket, de ez mostanra visszaszorult.

Vannak kedvenc képeitek, szobraitok?

Nincsenek. Ez hangulatfüggő. Van időszak, amikor adott alkotások a kedvencem, máskor meg ez változik. De ez így is van rendjén, nem is akarok sorrendet felállítani, hiszen mindegyik annyira más, akár egy azonos alkotó esetében is.

Ami egyszer bekerül a gyűjteménybe, az marad is?

Igen, még soha nem váltam meg egytől sem. Még az egyetemista koromban szerzett képek is megvannak. Nem ígérem, hogy ez mindig így lesz, de egyelőre nincs tervemben megválni egyik alkotástól sem.

Mi a véleményetek a Lakástárlatokról? Miért vállaltátok a házigazda szerepét? Jó kezdeményezésnek tartjátok?

A Lakástárlat nagyszerű ötlet, teljesen azonosulni tudunk a célokkal. Kiváló ötlet, hogy az alkotók munkáit magánlakásban, “családias” környezetben, fesztelenül lehet megismerni.  Mivel tetszett a kezdeményezés, mi más módon tudjuk a szimpátia elmondásán kívül éreztetni, mint, hogy aktívan részt veszünk benne. Ezért vállaltuk, és nagyon megtisztelő volt, különösen, hogy mindhárom alkotót, akiket bemutattunk igen tisztelem, és természetesen alkotásaik megtalálhatóak gyűjteményünkben is. A szervezés kiváló volt, a programok is, és a jelenlevők minimum egy igazi kulturális élménnyel lettek gazdagabbak. Még sok ilyent kell szervezni!