Vincze Ottó mesél

MŰVEK – TITKOK A MŰTEREMBŐL –  ÉLETRAJZ – MŰVEK LAKÁSTÁRLATON

Látogatóban Vincze Ottó képzőművésznél

Installációid rendre vízzel kapcsolatos témákat dolgoznak föl.
Az Infoparkba készített Pionír lendület című térinstallációmhoz az első impulzust egy vízhez köthető élmény adta Párizsban a Szajna partján. Az Eiffel- torony tövében egy kétnyelvű emléktáblát találtam, amely arról tudósított, hogy Széchenyi Ödön 1867-ben itt kötött ki a Hableány nevű gőzössel. Budapestről indult és Párizsig hajózott. Szimbolikus jelentősége is volt ennek az útnak, hiszen a Duna, Rajna, Majna, Szajna folyók csatornákkal való összekötése révén ekkor vált lehetővé a vízi úton való eljutás a kontinens keleti feléből a nyugatiba. Ennek a technika történeti úttörő cselekedetnek állítottam emléket a dunai fekvésű Infoparkban a Pionír lendület című munkámmal.  A meglehetősen puritán ipari hangulatú térbe színes úszóbójákat lógattam be, minden bóján egy-egy betűje olvasható a Hableánynak.  itt

És mi ihlette a Mom Parkban lévő „mint víz alatt énekelni”- című szintén vízzel kapcsolatos térinstallációdat?
Amikor nézegettem az ott lévő konstruktív alaprajzú medencét, egy Kassák idézet jutott eszembe: „Művészetről beszélni annyi, mint víz alatt énekelni.” Itt is a víz, vagy inkább annak a hiánya képezi a mű kiindulópontját. itt

A Kognitív mentés című munkádat is a Duna közelsége ihlette Pakson. Konkrét felkérést kaptál?
A Paksi Képtár igazgatója kért föl a munkára, de a témát nem határozta meg, azt mondta azt csinálok, amit akarok. A vizes téma itt is adott volt, egyrészt a Duna közelsége miatt, másrészt a Képtár korábbi minőségében, még mint konzervgyár,  áradás miatt többször víz alá került. A közeli Duna képzetét emeltem be hát a csarnokba.  A mennyezethez rögzített keretekről a térbe lógó és a képzeletbeli vízen finoman ringatózó narancsszínű mentőövek alakítják a képtár térrétegeit. Az installáció tárgyias jellegét a mentőövek földre vetülő árnyékai oldják fel. itt

Ezek, amikről most szó volt, a legutóbbi munkáid. Művészi pályafutásodat azonban nem térinstallációkkal kezdted. Kik voltak rád hatással a kezdeti időszakban?
Festőként kezdtem.  Tagja lettem a grafikai műhelynek, foglalkoztam grafikával, szitával, rézkarccal. Az én iskolám a klasszikus szentendrei konstruktív piktúra volt. Mestereim: Barcsay, Deim, Balogh László.  Korai képeim struktúralista, geometriai alapú alkotások voltak.  Később tovább léptem a hagyományos táblakép műfajától  az objekteket létrehozó úgynevezett kiterjesztett festészet irányába. A kiterjesztett festészet lehetővé tette más anyagok pl. fa, üveg, fém, ipari anyagok használatát.

Erre az időszakra tehető, amikor a szabásmintát, mint talált művészeti elemet beemelted a saját művészetedbe.
Édesanyám sokat varrt. Számolatlanul hevertek otthon a szabásminták. A szabásmintát, mint grafikai elemet helyeztem művészeti kontextusba. Ezek az ábrák a metafizikus festészetre emlékeztettek engem.  A klasszikus avangárdban Chiricónál, Picabiánál , Morandinál, Bortnyik Sándornál találunk hasonló törekvéseket. Szerkezetelvű rajzaik nagyon egzaktnak látszanak, de funkciójuk nincs, vagy ismeretlen.

Mi volt a következő forduló pont a művészetedben?
A kilencvenes évek közepe volt a következő fordulópont, amikor a kiterjesztett festészettől az installáció irányába fordultam. A kor művészeti nyelve, a vizuális kommunikáció megváltozott a világban. 2005-ben elkészítettem az első video munkámat Deim Péterrel és Csató Mátéval.

A festő tehát nem fest többé?
A kor szava a fenntartható fejlődés. Ennek a művészetre vonatkoztatva is van üzenete.  Az alkotás nem csak akkor marad fenn, ha gránitba van vésve. A birtokolható műtárgy fölött eljárt az idő. A konceptuális művészet lényege nem a tárgyi megfogalmazás, hanem maga az ötlet, a gondolat.

Tartozol-e valamilyen művészeti csoporthoz?
A Vajda Stúdió tagja és soros elnöke is vagyok.

Van-e valami közös alapvetés, ami alapján kezdetben a csoport szerveződött?
A hetvenes években az azonos egzisztenciális helyzet volt a szervező erő. Azokból az autodidakta művészekből állt össze a Stúdió, akik tudatosan vállalva a szembenállást a hivatalos kultúrpolitikával fölvállalták az autodidakta művész egzisztenciát.