Gulyás Andrea mesél

Beszélgetés Gulyás Andrea festőművésszel, 2015. május 6.

Sokakban fogalmazódik meg a kérdés Szentendrére érkezve, ha a festők városában járunk, hol vannak a festők? Igen kevés kvalitásos művész ad erre választ, az idelátogatóknak. Ezen kevesek közé tartozik Gulyás Andrea, akinek műterme ablaka a Fő térre néz, vagy onnan néz be a házak ablakán?

Régóta láthatunk téged a Görög utca tetején, a képeidet viszont csak most tavasztól. Miért van ez?

Igen, mert 2015. januárjában kezdtem el festeni. Persze azért ezt megelőzte tizenkét év. 2003-ban ismerkedtem meg Győzővel, ő volt az, aki megszerettette velem a művészetet, a festészetet. Igaz a szüleim is szerették a képeket, festmények között nőttem fel Várpalotán.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy szerettem volna a festményeket gyűjteni, minden alkalomra – szülinap, karácsony – Győzőtől festményt kértem. Egyébként úgy ismerkedtünk meg, hogy egy portrét készített rólam. Aztán, ahogy jártuk a kiállításokat, ahogy láttam hogyan dolgozik, ez elkezdett inspirálni. Egy egy kiállításra mikor elmentünk, megálltunk az alkotások előtt és kielemeztük, ez tudattalanul a tanulás folyamata volt már, ahogy végig beszéltük milyen a kép kompozíciója, vagy mitől nagyszerű, vagy épp nem annyira a kép. Egy öt-hat évet tanultam Győzőtől rajzolni, de sosem gondoltam, hogy nem csak kedvtelésből fogok festeni. Eleinte főleg akvarelleket festettem, most viszont akrillal dolgozom, és szeretnék olajjal is. Az akvarellek nagy része Győző technikai tanácsaival készülnek, az akrill képeim viszont már teljesen önállóak.

Gondoltad volna, hogy festő lesz belőled?

Nem, ezt soha nem gondoltam volna. Tényleg, olyan furcsa az élet. Egyáltalán nem tudatos folyamat volt, nekem olyan természetes ez a művész-közeg, valahogy a részemmé vált. Nem is tudom megmondani hogy, vagy miért is kezdtem el festeni. Január 1-jén vettem elő először vásznat, és motiváló, hogy jók a visszajelzések. Győző is nagyon büszke rám, látja a fejlődésem. Beleszólni nem szokott sosem, de mivel én ezt nem tanultam, küzdelem megfesteni egy képet. Mikor elakadok, akkor egy-egy tanáccsal segít, amit van hogy megfogadok, van hogy nem.

Általában készítek egy vázlatot, papírra szénnel, ezt viszem fel a vászonra, aztán a színek menet közben körvonalazódnak. Ami nekem jól megy, az a kompozíció és a tónus eltalálása. Ezek nem tudatos, előre fejben lévő képek, festés közben születnek.

Az a stílus, amiben alkotsz, konstruktivista. Ehhez jó terep Szentendre zegzugos belvárosa.

Igen, szoktam fotókat is készíteni, ez egy játék, hogy több fotó alapján építem fel a képeimet. Nagyon szeretem Szentendrét, nagyon inspiráló itt élni. Az ember mindig meglát egy újabb, érdekes vonalvezetésű tetőt, sikátort vagy házat. Egyébként van, aki a lírai konstruktív stílusba sorolja a képeimet, mert nőies, érzelmekkel telített a színek által.

Tervezd, hogy bemutatod a képeidet kiállításon is?

Volt most tavasszal, márciusban egy közös kiállításunk Lábatlanon Győzővel, ez volt nekem az első. Két kisebb falon az én képeim voltak, összesen hat, és legnagyobb megdöbbenésemre, ötöt még a megnyitón megvásároltak. Ez nagyon jó érzés. Többször van jó érzésem egy kép kapcsán, mert maga az alkotás is jó érzéssel tölt el, aztán mikor elkészül a kép, az is, és ha még a fogadtatás is pozitív, az pedig végképp.

Hogyan festesz, leülsz és amíg el nem készült dolgozol rajta, vagy vissza-vissza térsz a képhez?

Én napközben tudok dolgozni, lámpafénynél nem látom jól a színeket. Reggel felkelek és egy-két megszakítással estig festek. Jellemző rám, hogy festés közben megnézem a képeket fejjel lefelé is, és ha úgy látom, hogy úgy is rend van a képeken, akkor valószínű jól fog sikerülni.

Van, hogy kint festek a téren, az emberek nem zavarnak mikor körülállnak, csak azzal van problémám, mikor valamit kérdeznek, és kizökkentenek a koncentrációból.

Érdekes, hogy a festményeid messziről nézve inkább tűnnek akvarellnek, mint akrillal készített képeknek.

Deim Pali bácsi jegyezte meg a múltkor, hogy annyira érzékenyen van festve, kicsit olyan remegősebb az egész, nem olyan tömény, mint ahogyan az akrillal szoktak festeni. Ezt úgy érem el, hogy ecsettel szétdörzsölöm a vékony festékréteget, ezzel más hangulatot ad vissza a kép, kicsit levegősebb.