A szentendrei festészet második nagy korszaka az ún. Európai Iskola, melyet tulajdonképpen Szentendrei Iskolának óhajtottak nevezni, hiszen a vezető művészek valamennyien szentendrei kötődésűek voltak. Stílusegységről itt sem volt szó, csupán a háború utáni reményteljes néhány esztendőben – 1945 és 1948 között – az Európa felé való nyitásra törekedett e művészcsoport. Kiváló mesterek voltak e kör tagjai, mint Anna Margit, Bálint Endre, Gadányi Jenő, Gyarmathy Tihamér, Losonczy Tamás, Szántó Piroska, Jakovits József stb. Az Európai Iskola leglényegesebb művészi cselekedete azonban a – Vajda Lajos és Korniss Dezső által a 30-as években kidolgozott, konstruktív szürrealista tematika néven jegyzett – szentendrei program folytatása volt, melynek lényege, hogy művészetükkel a bartóki zenei metódus képzőművészeti megfelelését keresték. Motívumokat gyűjtöttek Szigetmonostoron, Szentendrén (főleg sírkövek formai jegyeit, a kisvárosi, iparos folklór elemeit), s ezeket emelték be művészetük által a grand artba.
Az 50-es évek beszűkült kultúrpolitikája természetesen az Európai Iskola végét jelentette. Többen emigráltak, mások rövidebb-hosszabb szilenciumra ítéltettek. Korniss évekig babafejeket festett a Bábszínháznak. A lehangoló sorsokat hosszan sorolhatnánk. A hetvenes évek végéig függetlenül dolgoztak a városban a művészek, de természetesen személyes kapcsolataik éltek. Csak néhányat soroljunk fel a legjobbak közül: Czóbel Béla, Barcsay Jenő, a fiatal Deim és Balogh, Bartl József, Kántor Andor és Gálffy Lola, Göllner Miklós, Deli Antal, Hegyi György, Ilosvai Varga István, Kmetty János, Miháltz Pál, Pirk János, Szánthó Imre, Szántó Piroska.
1969-ben épül meg a Kálvária úton az új művésztelep. Ezáltal a városba számos művész költözött. Némelyikük nem csupán lakhelyének tekinti a „telepet”, hanem az évek során elkötelezett szentendrei művészekké váltak (Hajdú László, Gy. Molnár István, Kocsis Imre).
Ez a dátum azért is fontos, mert e pillanattól nem csupán szentendrei festészetről beszélhetünk, helyesebb szentendrei művészetről szólni, hiszen szobrászok is érkeztek a városba (Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas). Így a már régebben itt élő és dolgozó Farkas Ádám, Csíkszentmihályi Róbert, majd a később idetelepülő Szentirmai Zoltán mellett a szobrászi jelenlét igen erőteljessé vált.
Ebben az esztendőben már bontogatta szárnyait a későbbi Vajda Lajos Stúdió, mely csupa autodidakta képzőművészből állt, akik a templomdombi kőfalra kiaggatott munkáikkal hívták fel a figyelmet magukra. E kezdetleges szabadtéri tárlatokat Barcsay Jenő és Deim Pál is „meglátogatta”. Az ef Zámbó István vezetésével lassan művészcsoporttá alakuló közösség ártatlan, gyermeteg játékára a hatalom meglehetősen durván reagált: egy 1970-ben Szentendre főterén bemutatott tréfás játék után (Nalaja-happening) többeket börtönbe zártak. Végül a csoport megkapta a Péter-Pál utcai középkori pincét, ahol ma is az avantgarde és a posztmodern körébe sorolható izgalmas kiállításokat rendeznek. A VLS-ben negyedszázad alatt száznál több művész fordult meg, tekintettel a stúdió laza szerkezetére. Csupán néhány jelentősebb VLS-tagot említsünk meg: ef Zámbó István, fe Lugossy László, Wahorn András, Aknay János, Holdas György, Matyófalvi (Matyó) Gábor †, Bereznai Péter, Bernáth(y) Sándor †, Bukta Imre, Gubis Mihály †, Csorba Simon, Vincze Ottó, Kis-Tóth Ferenc. A Vajda Lajos Stúdió tagjaiból került ki a nyolcvanas évek elejének legjelentősebb new wave zenekara, a Bizottság együttes (szabadidő zenekar), melynek utóda a ma is működő ef Zámbó Happy Dead Band.
A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) számos tagja települt át Magyarországra. Közülük sokan a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban találták meg helyüket (Krizbai Sándor, Borgó György Csaba). Bátran mondhatjuk, ez az ösvény természetszerűen ki volt jelölve, hiszen a Baász Imre által szervezett Médium-kiállítások (a nyolcvanas évek elején, Sepsiszentgyörgyön) szellemiségükben, felfogásmódjukban erős hasonlóságot mutattak a Vajda Lajos Stúdió ez idő tájt rendezett kiállításaival. Világos párhuzam látszik bizonyos pályaképekben is.
Új, minden korábbitól elhatárolódó művészeti csoportok manapság is alakulnak Szentendrén: a „felkent”, hangadó művészek által nem elismertek, az autodidakta fiatalok, egy-egy művészeti ág (keramikusok, foltvarrók) képviselőinek újabb közösségei azt bizonyítják, hogy a közel 90 éve, a Régi Művésztelep létrehozásával megalapozott „szentendrei művészet” ma is él és feltartóztathatatlanul fejlődik.
A mai szentendrei művészet rendkívül sokszínű. Szinte minden stílusirány megtalálható: hagyományos tájfestészet, konstruktív tendenciák, fluxus, happening és performance, lírai és geometrikus absztrakció, environment, land art, mail-art és még mások. Kijelenthetjük, hogy a szentendrei művészet a teljes kortárs hazai művészetet reprezentálja.
Dr. Hann Ferenc tanulmánya alapján