ÚTON – OTTHON

– címmel nyílik JÁVOR PIROSKA festőművész kiállítása a Szentendrei Régi Művésztelepi Galériában (Bogdányi u.51.)
2014 május 30-án 18.30-kor
A kiállítást megnyitja: Asszonyi Tamás szobrászművész
A kiállítás kurátora: Musza Györgyi Szentendrei Lakástárlat Alapítvány
Nyitva: 2014 június 28-ig, hétfőtől péntekig 8:30 – 17:00 óráig

Riport Jávor Piroska festőművésszel, május 30-án pénteken este 18.30 órakor nyíló kiállítása apropóján.

LT: Mit takar a kiállításod címe?
J.P.: Az ember vagy úton van vagy otthon. Valamikor otthon jó lenni, máskor úton. A festészet egyfolytában úton levést jelent, hisz amikor festek egy képet, akkor bennem történik valami. Egy helyben vagyok a műtermemben, a legjobb helyen és mégis egyfolytában úton.

 LT: Ez lehet egy belső utazás?
Igen. Én nagyon sok mindent nem tudok csinálni, biciklizni és úszni sem tudok, illetve csak olyan vízben, ahol leér a lábam. Főzni sem tudok, igaz nem is akarok. Ezek most már végleg kimaradnak az életemből. Illetve nem is, mert mindent, amire vágyom, megélek a festészetemben. Itt repülni, hegycsúcsot mászni és muzsikálni is tudok, ha úgy tartja kedvem.

LT: Nem csak témáid, színeid is változnak az évek alatt.
J.P.: Eleinte akvarellel festettem, aztán beerősödtem és jött a kék, vörös, fekete korszak. Egy-két éve kedvelem a szürkét is.

LT: Miket válogattál a mostani kiállításodra?
J.P.: A Galéria egy gyönyörű kertben van, tehát viszek a Kert sorozatból és a születésnapi sorozatból is. És lesznek festett tárgyak: festett szekrény, amit 1994-ben az 50.születésnapomra festettem, festett láda, melyen apai nagyszüleim emlékét festettem meg, akik a Felvidékről ezzel a ládával jöttek át. „Sunt lacrimae rerum” (a tárgyaknak is vannak könnyei) –felirat szerepel rajta. Ki fogom állítani lányom Flóri öltözőszékét, amit férjem Tamás készített neki gyerekkorában. Egy darabig itt állt a műtermemben én pedig egyszer csak úgy éreztem, hogy be kell festenem. Ez is az úthoz tartozik. És lesznek még más dolgok, például egy tükör, de mindent nem árulhatok el előre!

LT: Lesz olyan alkotás is, amit kifejezetten erre a kiállításra készítettel?
J.P.: Igen, itt van ez a 2 kép, az Úton és az Otthon. Mindkettőt 2014-ben készítettem. Hol ezt hívom Úton-nak, hol azt, nem tudom eldönteni, melyik-melyik. Ha így akarom így látom, ha úgy akarom, úgy, de végül mindegy is.

LT: Ez csak egy játék?
Maga a festés is egy játék. „Boldog ember, aki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.”– ez a gondolat Sütő Andrástól származik, nekem ars poeticám. Viszont a nagy szabadságban kell az embernek valami rendszer. Amikor azt festesz, amit akarsz, kell valami kötöttség. Én nagyon fegyelmezetten dolgozom, minden nap délben kezdek és este 8-ig a műteremben vagyok. Munka közben nem csinálok mást, csak rádiót hallgatok. Nem állok föl közben, hogy egyek valamit vagy újságot olvassak. Nekem ez nem korlát, hanem rendszer. Ha megnézitek a palettámat, látjátok, hogy mindig, amikor befejezem a napot, mindent letörlök.

LT: Ha nem is retrospektív kiállítás lesz az Úton otthon, de egy jeles születésnapodhoz kötődik és életmű-kiállítás is lehetne. Hogy vélekedsz arról, hogy a mai napig nincsenek díjaid?
J.P.: Úgy érzem, így igazán szabad vagyok. Régen vágytam rá, de most már örülök, hogy így alakult. Úgy érzem, tisztább vagyok.” Kitüntetést visszautasítani nem illik, élj úgy, hogy ne kapjál!”