Hogyan kerültél Szentendrére?

2013-ban költöztem ide, amit megelőzött, egy 4-5 éves tervezgetés, felkészülés. Festő akartam lenni, de itt Szentendrén.

Tanultál valahol vagy autodidakta módon festesz?

Alapvetően kiskorom óta kényszeresen rajzolok, firkálok. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában, díszítő-festő szakra jártam 4+1 évig, ahol a táblakép festészet fortélyain felül, a különböző muraliák technikáit is elsajátítottam. Az iskola befejezése után, egyenes út vezetett a pécsi, Janus Pannonius Tudományegyetem, Rajz és-vizuális szakára, ahonnan 6 szemeszter elvégzése után távoztam és azzal a lendülettel elkanyarodtam a képzőművészettől.

Mesélsz nekünk arról, hogy milyen technikával készülnek a képeid?

Eleinte olajat használtam szénnel, vászonra, majd valahol azt olvastam, hogy a modern festészet egyik kardinális pillére az akril, így kénytelen voltam váltani, hisz egészségügyi szempontból is kedvezőbb az anyag megítélése, ami hosszútávon kifizetődő. Természetesen a szén és a kréta használata továbbra is maradt, sőt, napjainkban még inkább előtérbe kerültek. Ez talán annak köszönhető, hogy a kapitális méretű vásznak nagyobb gesztusfoltjainak hangsúlyosságát felváltotta a finomabb vagy éppen dinamikusan erőszakosabb vonalak rapszodikus pajkossága.

Mit ábrázolnak a képeid?

Mindenféleképpen erős grafikai hatással bíró, szakrális töltésű, expresszív, figurális festészetnek nevezném ezeket a munkákat. ,,A figurák mintegy önmagukat generálják, csonkítják, bomlasztják, idéznek elő állapotokat, kapcsolatokat és viszonylatokat egymással és környezetükkel. Persze csak akkor, ha közben meg nem szűnnek, el nem tűnnek…’’(Balázs Sándor, műkritikus).

Jellegzetes a színvilágod: a fehér, fekete, szürke és árnyalatai.

A szín, mint olyan kifürkészhetetlen számomra (jelenlegi állapotomban), hiszen korábban több színt is használtam, de ahogy alakult a kép, valahogy mindig eltűntek a vászonról, viszont a szürkéket diszkréten megszínezték.

Érden volt tavaly önálló kiállításod. Mi volt a visszhangja?

Nagyon jó visszhangja volt a kiállításnak, az érdi művésztelep tagjaitól is pozitív, építő jellegű hozzászólásokat, észrevételeket kaptam.

Látom, gitározol is.

Valóban. Korábban több zenekarban megfordultam. Pillanatnyilag, egy bizonyos Sáska nevű formációban vitézkedem.

Hol láthatjuk a képeidet?

Legközelebb április 8-án, itt, a műteremben megrendezésre kerülő Lakástárlaton, valamint, ha minden jól megy, április 15-től a Debreceni Tavaszi Tárlaton is részt veszek.