Művészet ajándékba – riport Varga Csabával

Tudjuk, hogy komoly gyűjteményed van magyar kortárs festőktől, mi indított, miért kezdtél el érdeklődni a képzőművészet iránt?
Mindig vonzódtam a művészetekhez, legalább annyira a könyvekhez, az irodalomhoz, mint a festészethez. Mikor középiskolába készültem el kellett döntenem, hogy reál-műszaki irányba indulok, vagy a képzőművészet felé. Az általános iskolás tanáraim mind kettőben támogattak, láttak bennem fantáziát. A döntés mégis egy roppant profán dolgon múlott, hogy a képzőművészeti iskolában orosz volt a kötelező nyelv. Így maradt a műszaki.

Mikor kezdtél el gyűjteni?
Rendszeresen jártam a tárlatokat, de nem tehettem meg egészen addig, hogy vásároljak, míg el nem kezdtem az egyetem mellett dolgozni. Akkor vásároltam az első festményt.

Megtudnád mutatni a kedvenc képedet, vagy azt amelyikhez valami emlék, vagy érdekes történet köthető?
Bajban vagyok, nincs kedvenc képem. Időközönként átrendezzük Beával, a felségemmel a képeket, de ezt mindig az adott hangulatunk alapján. Most, ahogy látjátok a nappaliban – nem régen cseréltük át a képeket – a monokróm festmények dominálnak. Nagyon szeretem Konok Tamás geometrikus absztrakt művészetét, most is fő helyre került az egyik képe. Jól megférnek egymás mellett Bereznai Péter Pepe letisztult, elvont, spirituális töltetű képeivel.

Mi az, ami alapján képet választasz a gyűjteménybe? Mert azért valljuk be, nem minden non-figuratív alkotás hordoz művészi értéke.
Megtetszik egy alkotás, mondjuk egy kiállításon, azután felkeresem a művészt a műtermében. Bármennyire megdöbbentő rengeteget számít, maga a művész. Van akihe szívesen visszajárok, minden kényszer nélkül. Ilyen például Aknay János. Van hogy bemegyek hozzá, egy jót beszélgetünk, megnézem miket készít mostanában és ha épp megtetszik valamelyik, és még rá is tudom szánni a kért összeget, vásárolok, de van hogy nem. Vagy Konok Tamás például többször járt nálunk vendégségben, Ő is egy igazán értékes ember.

Jól gondolom, hogy vannak művészek, akikhez nem csupán a képein keresztül, hanem barátilag is kötődsz? Van olyan emléked, ami egy ilyen találkozás alkalmával történt és meghatározó számodra?
Igen. Például vásároltam Jánosnál egy Angyalt. Magasabb árat mondott, mint amennyire én tartottam. Felvetettem neki, adja kicsit olcsóbban és – mivel ki nem állhatom az aranyat – itt hagyom az óarany színű keretet. Teljes felháborodás követte az ajánlatomat, hiszen a kép akkor van kész, mikor belekerül a megfelelő keretbe. És ennél a képnél egyáltalán nem csak esztétikai értéke van a keretnek – tudtam meg -, hanem többlet jelentése is, mivel az angyal sorozat részben a régi bizánci ikon motívumok hordozója, ami meg megköveteli az óarany keretet. Így megvettem keretestül, azóta is abban a keretben van. És megtanultam egy életre, hogy a képek, ha be vannak keretezve, azzal lesznek kerek egészek. Persze ez sem örökérvényű, mert ha megnézzük a Konok képeket, ott olyan precízen el vannak dolgozva a vásznak oldalai, hogy egyértelmű: keret nélküli életre szánták.

Látunk a gyűjteményben Aknay, Konok, Berznai képeken túl Deim Pál, Tóth Eszter, Balogh László, Bihon Győző, ef Zámbó István, Vincze Ottó, Krizbai Alex és még sok más művésztől festményeket, de akadnak kisplasztikák is Szabó Tamás, Pistyur Imre, Kalmár János, Dienes Attila alkotásai. Van e valami közös bennük, van e valami meghatározó az alkotón túl?
Igen, Bea is, és én is jobban érezzük magunkat, ha non-figuratív, elvont, absztrakt alkotások vesznek körül bennünket. Sokan tartanak ezért bolondnak, azt mondják ilyet ők is tudnak. Ilyenkor mindig bíztatom, hogy kezdjen el festeni, lehet hogy a végén még Őt is gyűjteni fogom!