képzés

– Riport a „Művészetkedvelőből műértővé” sorozat első előadásáról

Ferenczy Múzeum - Az Alapítók terme

Ferenczy Múzeum – Az Alapítók terme

 

Hatalmas közönségsiker volt a MŰVÉSZETKEDVELŐBŐL MŰÉRTŐVÉ kurzus első előadása. Több mint 100-an hallgatták Szikra Renáta művészettörténész előadását a Szentendrei művésztelep kialakulásától, a letelepedéstől a háború utáni első évekig. Sokan jöttek Budapestről is, nekik különösen jól esett, hogy a szervezők egy pohár borral, üdítővel és harapnivalóval fogadták az érkezőket.


 

 

Lebilincselő előadásban hallhattunk történeteket a telepi művészélet mindennapjairól, melyeket nagyszerűen illusztráltak a kivetített archív fotók. De jutott idő, néhány emblematikus műalkotásról részletesebben szólni, beszélni arról, milyen külföldi és hazai hatások érték az itt dolgozó művészeket, milyen stílusváltások figyelhetők meg az egyes életművekben. A szóba került festmények egy részét a hallgatók megtekinthették eredetiben előadás közben a helyszínen az Alapítók-termében, csak a tekintetünket kellett körbehordozni a terem falain. Az előadás  könnyed anekdotázó stílusába észrevétlenül vegyült a művek szakszerű leírása, értelmezése.

A program végeztével a részvevők még maradtak beszélgetni, gratuláltak az előadónak, elfogyasztották a maradék szendvicseket. Nagy érdeklődés övezte a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány standját, sokan vásároltak támogatói jegyeket, melyekkel az Alapítvány további képzőművészeti programjainak megvalósulását támogatták. Köszönjük!

A következő előadás programjáról itt tájékozódhatnak: https://lakastarlat.hu/muveszetkedvelobol-muertove-kepzes/
Regisztráció a következő előadásra: gyurkdorottya@lakastarlat.hu


 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük