Uncategorized

A harmadik Szoborgyűjtő Körön…, avagy a YorgosPopUp-ról

3.szoborgyűjtő Yorgosz (33)Március 6-án vasárnap a Lakástárlat Alapítvány szervezésében megrendezésre került a 3. Szoborgyűjtő alkalom.
A szokásokhoz híven átadásra kerültek Kárpáti Tamás – Munkácsy Mihály- díjas, Érdemes művész – sokszorosított kisplasztikái, és az új érdeklődők rendelhettek Szabó Tamás – Munkácsy Mihály -díjas szobrászművész – még a tízes darabszámot el nem ért alkotásaiból.3.szoborgyűjtő Yorgosz (16)
Ez alkalommal Yorgos mutatkozott be, illetve mutatta be Erdész László, a szentendrei Erdész Galéria tulajdonosa.
Erdész kicsit közhelyesnek tűnő indítása pillanatok alatt fordult át egy frappáns gondolatból kibomló performansszá. Yorgoszt – akit elmondása szerint 27 éve ismert meg és jó barátjának tart -elkezdte egy 20 cm-es zsugorfólia szalaggal körbetekerni, majd a kiállító térben álló embereket is “behálózni”. Ezzel jelenítve meg vizuálisan – egyben művészetet teremtve -, azt ahogy művész és befogadó műkedvelő, ill. műértő között létrejön valamiféle rejtett kapcsolat.
Mesélt Yorgossal való megismerkedésükről, hogy első pillanattól tetszett neki Yorgos érzékeny művészete. Beszámolt arról, hogy mikor először rendezett kiállítást – még annak idején a művésznek, amire Melina Mercouri a görög nagykövet asszony is hivatalos volt -, nem kért fizetségül semmit, csak, arra kérte Yorgos, hogy fessen valamit a galéria homlokzatára, amit azóta is vár.

Yorgos kisplasztikái mellett három nagyobb és egy kisebb festménye is bemutatásra kerültek. Igazi unikális darabok. Aki nem tudná, Yorgos a zene bolondja. És ez nem csak annyit tesz, hogy a Balkán Fanatik együttes oszlopos tagja, hanem hogy a zene szervesen beleépül, megjelenik képzőművészetében. Megjelenik mint képi elem, mint kalligrafikus szervező erő. Nem kis munkával kutatja fel a kortárs zeneszerzők nagyjait, hogy közös alkotásra hívja őket. Van hogy egy új zenei motívum, egy új darab születik a festmény hatására és a kész kottapapír egésze felkerül az alkotásra, de van hogy a társművészt olyannyira magával ragadja a kép, hogy mellétérdelve, ceruzát ragadva “belekomponál”.
3.szoborgyűjtő Yorgosz (3)A fából és fémből készült kisplasztikák ihletői Görögország területén található, még bizánci eredetű galambdúcok. Ezek az égetett agyag építmények eredetileg nem művészeti alkotások, mégis gyönyörű, formakincsben gazdag motívumai szemet gyönyörködtetőek. 3.szoborgyűjtő Yorgosz (28)
A művész ezeket a kisméretű szobrokat Architechtonikus Tájképi Kisplasztikáknak nevezi, amik stílusjegyüket tekintve letagadhatatlanul kézjegyeit hordozzák, ugyanolyan érzékenyek, visszafogottan díszítettek, a pasztell színek épp csak “rálehelve” az anyagra, nem akarják alárendelni azt.
Amennyire unikálisak a festmények, legalább annyira eredetiek a Szoborgyűjtő alkalomra készült kisplasztikák is. A sokszorosítás nem is megfelelő szó ez esetben a sorozat elkészítésére, mivel egy egy megrendelt darab nem lesz teljes mása az eredetinek.
Amennyiben Ön nem tudott részt venni a 3. Szoborgyűjtő Kör eseményen, egyéni időpontban tudunk fogadni néhány érdeklődést a kisplasztikák bemutatására, mivel azok átadása 2016. júniusában lesz várhatóan.

One thought on “A harmadik Szoborgyűjtő Körön…, avagy a YorgosPopUp-ról

  1. erdész l szerint:

    Reagálnék a kicsit „közhelyes indítás” szövegre, ami ellen határozottan tiltakozom.
    Ha valaki valamivel foglalkozik akkor annak tárgyát jó ismerni.
    Arról beszéltem, hogy a művészet fogalmát többezer év alatt senki nem volt képes meghatározni.
    Ez annyira NEM közismert, hogy nem is gondolnád. Filozófusok, tudósok, műtörténészek és művészek ezrei foglalkoztak ezzel- mindmáig eredménytelenül. Ha 1000 embert megkérdezel akkor 1000 mond valamit, de senki nem fogja mondani, hogy nem tudja meghatározni. Hát ennyire nem közhelyes.
    Miért van ez így ? Mert a művészet valójában túlmegy az emberi tudás és megismerés lehetőségeinek határain.
    A mondókámmal arra céloztam, hogy valószínüleg hosszú-hosszú idő és sok tapasztalat kell ahhoz, hogy ebben a tárgyban
    valaki hitelesen működni tudjon. ( lehet anélkül is)
    Az emberek jó része olyan tárgyban nyilatkozik meg, amiről valójában fogalma nincs, vagy minimális.
    Ez olyan gyakori, hogy közhelyes.
    Ezután jött a példa, hogy akik szeretik, azok összetartoznak. Ezt demonstráltam úgy, hogy egyben az esemény maga is művészeti akcióvá vált. Ha sok ilyen megnyitót láttál már, ahol a performansz nem magamutogatás, hanem célja és értelme van, akkor szerencsés vagy.
    Üdv

    el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük